Zöldáram és üvegzseb (2006. október 20.)

Nem volt nagy sajtóvisszhangja, amikor múlt évben a magyar kormány megváltoztatta a megújuló forrásokból származó áram átvételéről szóló törvényt. Pedig tulajdonképpen volt benne egy korszakalkotó változás: azelőtt a nagykereskedők kivétel nélkül kötelesek voltak átvenni az összes megtermelt zöldenergiát. Ebben a törvényben azonban új rendszert vezettek be: most már minden zöldberuházásnak egyénileg kell tárgyalnia a Magyar Energia Hivatallal az átvett mennyiségről. Le kell ülni egymással szembe, és négyszemközt megállapodni az átvett mennyiségről az Energia Hivatal egyik irodájában (vagy mondjuk Budapest valamelyik meghitt kis kávézójában, mivel a törvény a tárgyalás helyszínét nem szabja meg).

Ezen a héten Lengyelországban jelent meg egy törvénytervezet az üvegházgázokról. A javaslat meghatározza, hogy milyen feltételekkel lehet a kibocsátási egységeket bankolni az EU KKR egyik kereskedési időszakáról a másikra. A tervezet szerint csak akkor engedélyeznék a bankolást, ha az gazdasági vagy nemzeti energiabiztonsági szempontból indokolt. De ki és hogyan fogja eldönteni, hogy az adott cég bankolási kérelme gazdasági szempontból indokolt-e?

Természetesen a magyar és a lengyel politika túl tiszta, és a választott képviselők erkölcsi értékrendje is túl erős és megingathatatlan ahhoz, hogy bárkiben is felmerüljön a kétely, hogy ezzel a diszkrecionális jogkörrel esetleg visszaélhetnek a döntéshozók.

De bármelyikünk el tud képzelni olyan országot, ahol egy ilyen jogkör nagy kísértést jelenthet azoknak a politikusoknak, aki egy kis mellékest akarnak összekaparni politikai pártjuk számára. Szerencsére Magyarországon és Lengyelországban ez a lehetőség még csak fel sem merül! A politikusok tiszteletreméltó, gerinces népek, a józanul és mértékletesen gazdálkodó pártjuk pedig kényelmesen kijön a különféle rendű és rangú állampolgároktól összegyűjtött nagylelkű és önkéntes adományokból.

Vegyük például azt a cigánypurdét, akibe nemrégiben botlottam bele a IX. kerületben.

– Hová rohansz, fiacskám? – kérdem a kis csibésztől. Rám néz, és reményteli mosoly villan meg kormos arcán:

– A pártirodába viszem ezt a pár forintot. Cipőpucolással kerestem. Most pedig vissza akarom adni a társadalomnak, úgyhogy úgy gondoltam, hogy az a leghelyesebb, ha beteszem valamelyik politikai párt kasszájába. Végül is nekik köszönhetünk mindent, amink van.

Másnap azonban furcsa módon sehol nem találtam az órámat, de ez most nem ide tartozik.

De azokban az országokban, ahol gyengébb az erkölcs, nehezebb érvényt szerezni a jogszabályoknak, rosszul működnek a bíróságok és nincsenek olyan kiváló politikusok, mint nálunk, az ilyen jogszabályok akár még korrupt és jogsértő ügyintézéshez is vezethetnek. Az Unió esetleg megkérhetné Magyarországot és Lengyelországot, hogy gondolja át újra ezeket a törvényeket, nehogy véletlenül mások ezekből merítsenek ihletet.